udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
1
találat
lapozás: 1-1
Névmutató:
Mészáros Katalin
2001. június 1.
Azért jöttünk Csíkszeredába, mert a műsor innen kapja a legtöbb levelet, a legtöbb visszajelzést - mondta Zika Klára, a Duna Televízió Rendhagyó történelemóra című műsorának szerkesztője máj. 31-én. A történelemtanárt elkísérte az 53 részes, végéhez közeledő sorozat műsorvezetője, dr. Hidán Csaba régész-történész és Mészáros Katalin, a szerkesztő műsorvezetője. Zika Klára elmondta, hogy a műsort már eleve úgy tervezték, hogy vizuális élményt nyújtson a nézőknek, figyelembe véve azt is, hogy az elcsatolt területeken gyakorlatilag nincs magyar történelem-oktatás és ezeknek a régióknak a történelmét is feldolgozták. Dr. Hidán Csaba rámutatott, hogy külön hangsúlyt fektetett a korhűségre, és nagyon sok - saját készítésű - korabeli eszközt mutattak be a műsorban. /Szüszer-Nagy Róbert: Rendhagyó történelemóra. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 1./
lapozás: 1-1